Belépés

Otto Lilienthal

Otto Lilienthal 

 

ol"Kitalálni egy repülőgépet, az semmi. Megépíteni egyet, az valami. De repülni vele az minden" - így vallott a repülésről a százhatvan éve, 1848. május 23-án született Otto Lilienthal, akinek nemcsak életét, de halálát is a szenvedélye jelentette.

A Pomerániában született Lilienthal és öccse már gyerekkoruk óta a levegőbe vágytak. Akkor még csak elképzelt kalandjaikat egy gólyákról szóló mese ihlette, amely nyomán a fivérek eldöntötték: fényt derítenek a repülés titkára. A szárnyak mozgásából kiindulva motoros gépet akartak építeni, a mérnök és feltaláló Otto már egy kis gőzgépet is konstruált, a merev szárnyak miatt azonban masinájuk nem tudott a földről elemelkedni. Hosszú hónapokon át tartó megfigyeléseket követően rájöttek: ívelni kell a szárnyakat.       

 

Gustav egy idő után megelégelte a repüléssel járó veszélyeket és a sikerek mellett nagy számban előforduló kudarcokat, de Otto továbbra sem mondott le álma beteljesítéséről. 1889-ben megjelent könyve - A madarak röpte mint a repülés művészetének alapja - a repülés első szakkönyve lett - ebből merítettek ihletett a Wright fivérek is -, és a hírnevet is meghozta számára.

Sorban építette a repülő szerkezeteket, a tervezésnél már az ívek, a felhajtóerő, a szárnyak az áramláshoz viszonyított szöge is szerepet játszottak. 1891-től kisebb ugrásokat hajtott végre, két évvel később azonban már 250 méteres siklásokat is sikerült elérnie a rhinowi hegyekben, ahol ma emlékmű őrzi emlékét. Különböző siklógépeivel több mint 2000 repülést végzett egy Lichterfelde melletti mesterséges dombról startolva. "Leírhatatlan élvezet napsütötte lejtők fölött, magasan suhanni: vajpuhán, hangtalanul, csupán a szél zsong a huzalokon, mintha megannyi távoli hárfa zenélne" - vallott a repülésről.

Összesen tizennyolc siklógépet alkotott, köztük három kétfedelűt. 1893-ban a 16. számú szárnyszerkezetre, majd a következő kettőre apró, könnyű gőzmotort szerelt, amely a szárnyakat csapkodtatta. 1896. augusztus 9-én újból felszállt egy, a Birodalmi Találmányi Hivatalnál "egyszerű vitorlás apparátus" néven bejegyzett kétfedeles siklógéppel. A repülés jól indult, de egy hirtelen széllökés mindennek véget vetett: korrigáló mozdulatához már nem volt elég a magasság, gépe 17 méterről a földbe csapódott. A becsapódáskor eltört a gerince, kínszenvedések közepette még egy napot élt. Utolsó, még érthető szavai ezek voltak: "Kisebb áldozatokat meg kell hozni!"

 glider

 

Időjárás térképek

Széltérkép

Hőtérkép

Felhőkép

Kedves Látogató!

 

Weblapunk fejlesztés alatt áll! Kérünk látogass vissza pár nap múlva!

Köszönjük a türelmet!

under construction

Adatok

 

Adószám:
18810309-1-15

 

Számlaszám:
10700048-66641577-51100005

Látogatottság

Ma28
Ezen a héten139
Ebben a hónapban1049
Összesen119026