Belépés

Vizsgafokok

 

A repülőgép vezetését a kezdő repülőgép vezető a gyakorlati kiképzés során sajátítja el. A kiképzés célja, hogy a vitorlázó repülő jelöltet oktatóink megtanítsák a vitorlázó repülőgép önálló vezetésére, és átadjanak egy bizonyos fokú alaptudást ahhoz, hogy a növendékből igazi vitorlázó pilóta legyen. Egy bizonyos tudásszint elérése után, amikor a növendék szakszolgálati vizsgát tesz és megkapja a „pilóta jogosítványt”, a szakszolgálati engedélyt a növendék kategóriából átlép a légijármű pilóták népes táborába. Addig azonban sokat kell tanulni, sok akadályt leküzdeni, ami számos növendék kedvét szegi, de aki végigjárja ezt a rögös utat arra határtalanul sok szépség és élmény vár. Persze nemcsak élmények, hanem olykor kudarcok is érik a pilótákat, de ezeket feledtetni tudja a repülés csodálatos érzése.

A repülés során az előrehaladást a különböző elérhető vizsgafokok és az értük kapott vizsgajelvények tükrözik.

A vitorlázó repülés kezdeti időszakában a növendék repülő-pályafutása során az első elérhető vizsga az „A” vizsga volt. Feltétele egy legalább 30 mp időtartamú siklórepülés egyenes irányban, kifogástalan leszállással egy előre kijelölt 20 m széles sávon. A mai kiképzési rendszer mellett ez a vizsga már idejét múlta, feltételeit csak érdekesség kedvéért ismerjük meg.

FAI BKövetkező elérhető vizsgafok a „B” vizsga. A „B” vizsga feltétele, hogy a növendék öt tökéletesen kivitelezett iskolakört repüljön egyedül, kifogástalan leszállás. A „B” vizsga jelvénye a sötétkék alapú kerek jelvény, amelyben két fehér színű sirály rajza látható.

 

FAI CA „C” vizsga feltétele, hogy a növendék öt percet töltsön el a lekapcsolási magasság felett, vagy tíz percet töltsön a levegőben. Hazánkban az utóbbi az alkalmazott. „C” vizsga esetén is természetesen követelmény a tökéletesen kivitelezett leszállás. Jelvénye a kék alapon három fehér sirály.

 

FAI DAz ezüstkoszorús teljesítmény-jelvény („D” vizsga) megszerzésének három feltétele van.

1. Öt órás időtartam repülés az indulási helyre való visszaérkezéssel.
2. Legalább ötven kilométeres, de száz kilométernél nem hosszabb távrepülés.
3. Magassági repülés, melynek során legalább ezer méterrel kell a lekapcsolási magasság fölé emelkedni. A magassági feltétel összekapcsolható az időtartam- vagy távrepülési feladattal.
Az ezüstkoszorú jelvénye a kék alapon három sirály, melyet ezüstkoszorú szegélyez.

 

FAI EAz aranykoszorú („E” vizsga) feltétele háromszáz kilométeres távrepülés, illetve háromezer méteres tiszta magasság elérése.
Jelvénye kék alapon három sirály aranykoszorú szegéllyel.

 

 

FAI EGyémántkoszorúnak („F” vizsga) szintén három feltétele van. Ötszáz kilométeres szabad távrepülés (nem bejelentett leszállási ponttal). Háromszáz kilométeres táv- repülés előre bejelentett leszállási ponttal. Harmadik feltétele a magasságrepülés, amikor ötezer méteres tiszta magasságot kell elérni.
Jelvénye kék alapon három sirály aranykoszorú szegéllyel és a felső részen három gyémántkő, a teljesített feltételekért.

 

Mindegyik vizsgafeltétel esetén a magasságrepülés hitelességét barográffal (magasságíróval) kell igazolni.

A gyémántkoszorú elérésének nem feltétele az aranykoszorú feltételeinek teljesítése. A háromszáz kilométeres céltáv teljesítése nem szükséges, ha az ötszáz kilométeres távrepülésnél a pilóta az előre bejelentett célpontban száll le.

Az egyes vizsgafeltételeket a Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI, Federation Aeronautique Internationale) írja elő.

  glider

 

Kedves Látogató!

 

Weblapunk fejlesztés alatt áll! Kérünk látogass vissza pár nap múlva!

Köszönjük a türelmet!

under construction

Időjárás térképek

Felhőkép

Hőtérkép

Széltérkép

Adatok

 

Adószám:
18810309-1-15

 

Számlaszám:
10700048-66641577-51100005

Látogatottság

Ma18
Ezen a héten238
Ebben a hónapban460
Összesen55319
DEBUG
Time:[0.0032739639282227sec]

Repülőorvos

ENT20Doctor20Male

Dr. Gáspár Etele

4090 Polgár, Városkert u. 8.
etegaspar@gmail.com

Bejelentkezés:
+3630/320-0849

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések